A cenzúrázók megcenzúrázása?
Jegyzi: Bognár László webmarketing-, SEO tanácsadó | 2009, december 3 | Szóljon hozzá!
Tegnap este kavartam kicsit a televíziós csatornák között, s persze, hogy megálltam, amikor az internet szót meghallottam, méghozzá magyar csatornán, nagyon is magyaron.
Éppen egy asszonyság meditált annak káros voltán, hogy a pekingi olimpia színpompás képei azonnal eljutottak a világ minden tájára, így hazánkba is – és itt esetleg az éretlen polgár arra a következtetésre juthatott, hogy a szocializmus, amelyet Kína képvisel, talán nem is olyan rossz dolog! Merthogy ugye, a színpompa, az a magával ragadó, az bizony hatásos volt.
Ekkor én csöppet megijedtem (ha ez itt nem szakmai blog volna, akkor azt írnám, hogy becsináltam), szóval csöppet megijedtem, hogy az a politikai erő, amely a tavasszal a hatalom tetején meg fog jelenni, s amelynek a most képernyőn látható elitje adja majd a szellemi hátteret, mit is fog kezdeni ezzel az ellentmondással?!
Ezzel a kínai szindrómával.
Ám korai volt az ijedelmem, mert egyelőre nem a cenzúrázók cenzúrázása felé vette az elit az irányt, hanem megelégedett a berlini olimpia párhuzamával, a hitleri propaganda hajmeresztő világsikerével, amely persze nem jutott azonnal és annyi ember szeme elé, mint ez a kínai színpompa.
A műsor szerint a kínai-német párhuzamot a két ország vezetőinek nyitott gépkocsis elvonulása is jól illusztrálja, hiszen mindkettő a hadsereg előtt nyitottgépkocsizott el. És tényleg, láthattuk is, mert megmutatták.
Én tegnap este óta tele vagyok reménnyel: inkább lesz nevelés, mint cenzúra itt! Legalábbis a jelek a jövő elitje felől ezt sugározzák…
Comments
Leave a Reply

