Európa Kulturális Fővárosa – Pécs és a többiek
Jegyzi: Bognár László webmarketing-, SEO tanácsadó | 2009, december 12 | 6 hozzászólás született eddig
A mai Új Dunántúli Napló azzal a keserű hírrel lepi meg olvasóit, hogy Pécsett két beruházás befejezése is csúszni fog, mi több, esetleg építésük be sem fog fejeződni 2010-ben, pedig ebben az évben lesz Pécs Európa Kulturális Fővárosa.
Igazán meglepő a hír a Nagy Kiállítótér esetében, mert a csúszás oka, hogy a tervezett meleg vízzel történő fűtéshez “abban a mélységben, ahol a szakértők meleg víz felbukkanására számítottak, eddig nem akadtak rá“.
E ponton elidőzhetnénk amúgy, hiányolva kicsit a köznyelvben tutinak mondott bizonyosságot a tervek összeállítóinak íróasztaláról, de nincs időnk az elidőzésre, mivel bő két hét múlva már nyakunkon lesz 2010, amikor is a világ szeme Pécsre fog szegeződni.
Ám e ponton jegyezzük meg, ez a szegeződés nem nagyon igazolható az interneten. Bő két héttel a fővárossá válás előtt a Pécsre történő keresések száma semminemű többletérdeklődésre nem utal.
De ez nem pécsi sajátosság. Kontrollképppen pl. Lille (2004, kék), Cork (2005, piros) és Luxembourg (2007, narancs) internetes rákereséseit is kikereshetjük a Google Trends segítségével.

Kulturális fővárosok és az internetes rákeresések alakulása
Tanulságként levonhatjuk: önmagában a fővárossá válás ténye direkt és látványos módon nem növeli az internetes érdeklődést. Annak kiváltásához valamilyen többlet produkcióra is szükség volna.
Ám tartok tőle, a meleg vízes történetünk nem lesz ehhez megfelelő!
De remény persze van, példának okáért Debrecen nevének rákereséseit igen erősen megdobta a focistáik mégoly gyászos szereplése is a BL-ben.

Pécs (kék) és Debrecen (piros) a keresések tükrében
Biztosra veszem, hogy Pécs 2010-ben felvonultatandó kulturális programjai között lesznek olyanok, amelyek a városra irányítják a figyelmet.
Mindemellett a csodavárást alighanem be kell fejeznünk. Mert nincsenek csodák. Viszont lesznek megszépült tereink, új épületeink – mégha esetleg időben megcsúszva is. És egy (M) hatosunk, ha ötösünk nem is lehet
***
Hasonló elemzésem másutt:
Comments
6 Responses to “Európa Kulturális Fővárosa – Pécs és a többiek”
Leave a Reply


december 12th, 2009 @ 19:10
2011 nyarára lesz egy tök jó városunk
december 12th, 2009 @ 22:00
Tök jó város az most is!
december 12th, 2009 @ 22:53
Uri Geller egy vízkereső varázsvesszővel még gyorsíthat is az ügymeneten.
(Magunk között szólva, ki gondolta volna, hogy Pécs lesz 2009-re a vizek (és vízművek) városa? Eddig Péccsel kapcsolatban sohasem a vízre asszociált Európa. És akkor még a meleg víz is…)
december 29th, 2009 @ 21:44
Már tegnap akartam mondani, csak valahogy elmaradt: ha kinézek az ablakon, majdnem látom a január 10-i megnyitóra invitáló, “Irány Pécs” feliratú óriásplakátot. Azért majdnem, mert a tábla másik oldalára – innen nézve a hátuljára – ragasztották.
No, de aki a Fogarai út felől jön, annak éppen szemben van!
január 1st, 2010 @ 16:37
[...] Európa Kulturális Fővárosa – Pécs és a többiek [...]
január 10th, 2010 @ 00:01
Bár ez eredeti bejegyzés még decemberi hír, aktualitása fennáll. Nagyon remélem, hogy holnaptól változik a dolog, s szép lassan egyre több pozitív hír (is) megjelenik városunkról, Pécsről!
Az Európa Kulturális Fővárosa programév nyitóünnepsége 2010. január 10 (vasárnap) amit az m1-en is megtekinthetsz 18:00-kor. A pécsi ünnepség záró mozzanata a „Várj, míg felkel majd a nap!” c. dal, Demjén Ferenc, Kandech Evelyne, a Szélkiáltó együttes, Kováts Kolos operaénekes, Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, a MiZo Pécs 2010 kosarasai, valamint a Vivat Bacchus Énekegyüttes előadásában.
Háttérinfó: http://www.pecs2010.hu/program/693
… és egy apró szösszenet:
A SweetHome-ban (Jókai tér 3.) a Nyitóünnepség előtt és után az eladók és némi nézelődő forgatag korhű jelmezben várja az érdeklődő nézelődőket, a Pécs2010off keretében.
… és akinek még nem kívántam:
Kultúrában gazdag, kulturált új évet!