Keresőoptimalizálás, SEO blog | Internet marketing, SEO tanácsadó

Online marketing, SEO blog. A Bognár Stúdió – az Első Magyar SEO Verseny győztese. The winner of the first Hungarian SEO contest.

Marketing – eszközkoptatás a Tubesen

Bognár László | 2010, január 24 | Szóljon hozzá

Pécs télen a Mecsekről

A delfintámadások híre igazi meglepetésként ért. Az ilyesmire egyáltalán nem számítottam az ember intelligens barátjától, a tengerész-életek megmentőjétől, az együttúszással sérülteket gyógyító, kitűnő PR-rel rendelkező delfintől.
A hír nagyjából úgy ért, mintha azt olvastam volna, hogy egy cápa hajótörötteket cipelt a hátán a biztonságos partokra, majd élelmet és vizet is vitt a szerencsétlenül jártaknak.
Mindebből pusztán azt a tanulságot szeretném levonni, hogy a (gerilla)marketing eszköztárából vett megoldás, a meglepő helyszínen adott interjú épp oly’ meglepő és hatásos tud lenni – először -, mint egy emberi életek kioltására irányuló delfintámadás.

Csakhogy másodszor vagy harmadszor már fabatkát sem ér ugyanaz a helyszín, az erőlködés nevetséges fordulatot vesz és az akció éppen az ellenkező hatást éri el, mint amellyel a tervekben felruházták.

A Nato radar ügye éppen ilyen a Mecseken. Amikor a köztársasági elnök úr a zöldekkel együtt sétált a bánáti rózsák védelmében Pécsvárad környékén, az még rendes kis séta volt, elvégre ritkán tüntet a hadsereg főparancsnoka a hadsereg valamely terve ellen. Az egy igazi marketing-séta volt, arról lehetett mit mondani, kövéret, soványat, kinek milyen volt a politikai hozzáállása.

Ráadásul eredménnyel is járt, Pécsvárad felől sikerült egy százhatvanezer lelkes város, Pécs fölé nyomni a NATO-tagságunkból ránkeső terhet, a hadsereg déli határainkat védő radarját.

Az azt követő mecseki tiltakozó sajtótájékoztató a sátorozással egybekötve már csak falun ment el, szódával, és az azóta, a napokban megvalósított újabb médiaesemény ugyanott, a Tubesen, az már némi visszatetszést is keltett.
Lassan már úgy fest, hogy Magyarország összes politikai törpéje a Mecsekre jár, hogy óriás lehessen!

Ideje volna már valami mást kitalálni. Gondolom, marketingterv frissítésként jól jönne most a Mecseken egy hadügyminiszter elleni cápatámadás! Delfin támogatással!


Bookmark and Share

Hozzászólások

Most mondja meg!





  • Legutóbbi hozzászólások

  • Új SEO szolgáltatás: linkek

    Linket igényelhet ingyenesen az alábbi témákban:
    - Egészség linkek
    - Lakáskultúra linkek
    - Webáruház linkek
    - Budapest linkek

  • Kapcsolatok, megosztás

    Bookmark and Share

  • Kapcsolatok

  • Facebook

  • Twitteren a SEO specialista Bognár Stúdió

  • Címkefelhő

    ügyfél üzlet üzleti blog blog céges blog civil szféra e-mail English Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 flashmob gerillamarketing Golden Blog húsvét Honlap-optimalizálás Honlapkészítés hotel Internet jóljárok.hu közélet közösségi hálózatok keresőmarketing Keresőoptimalizálás Keresőoptimalizálás, SEO kultúra linkek magánblog marketing online marketing PageRank Pillangószív politika redesign reklám SEO támadás tárhely title vázlat védekezés vírus vendég bejegyzés video vitakultúra