Keresőoptimalizálás, SEO blog | Internet marketing, SEO tanácsadó

Online marketing, SEO blog. A Bognár Stúdió – az Első Magyar SEO Verseny győztese. The winner of the first Hungarian SEO contest.

Játszani is engedd – örömfotózás

Jegyzi: Bognár László webmarketing-, SEO tanácsadó | 2009, augusztus 19 | 3 hozzászólás született eddig

Akik azt gondolják, hogy egy-egy szakmát feltétlenül és csakis a gyilkos konkurenciaharc uralhat, annak minden velejárójával, a kiszorítás mesterfogásaitól a tőrbecsaláson át a gyűlölködésig - azoknak fogalma sincs a jövőről. Azok, bármilyen szép szavakat is sóhajtsanak bele a jövendőről a mikrofonokba - akkor is csak a múlt koszlott képviselői.
(Erről, mármint a push és a pull korszak közötti különbségről, a hatékonyság és az együttműködés öszzefüggéseiről persze sokkal szebben, de mindenképpen tudományosabban tud szólni Héder Sándor kreaktivista barátom, vagy Lucifer, a “blogger” (előzőről tudom, hogy egyetemi tanár, az utóbbiról sejtem, hogy végzettsége-jártassága alapján lehetne, ha nem éppen az).

Jómagam mindig szimpátiával figyelem, ha olyan jeleket látok felvillanni, amelyekben megcsillan a jövő. És most egy ilyen felvillanás következik videóról. Ezen a Magyar Esküvőfotós Szövetség  – Pillana(r)t – tagjai lesznek láthatóak, örömfotózás közben. Szakmai összetartozásuk jeleként folyik a játék, amely egyben demonstráció is: jelzik, hogy a spontán kattogtatók mellett (vagy inkább ellenében) profi eskűvői fotósok is választhatók, amikor egybekél az ifjú pár!

***
Kapcsolódó linkek:

Pillana(r)t Café – fejezetek egy szövetség történetéből

Kreaktivista

Luczifer-Bazár

Esküvői fotósok

Nászriporter

Bookmark and Share

Comments

3 Responses to “Játszani is engedd – örömfotózás”

  1. Malvina
    augusztus 19th, 2009 @ 09:03

    Aranyos. ::)))
    De én inkább az írnám, hogy a “koszlott múlt képviselői” , mintsem fordítva!
    Egyébként ahogy látom és hallom, szükségük is lesz a fiúknak-lányoknak az örörmfotózásra, mert az eskembeskemek száma bizony drasztikusan csökkenő tendenciát mutat. A videót nézve én is inkább a fotózáshoz (örömfotózáshoz) kaptam kedvet, mintsem a házasodás ezen szertartásához. Én javasolnám is nekik, hogy sűrgősen tágítsák ki a működésük határait, mondjuk kezdhetik azzal, hogy letesznek az “esküvő” kifejezés használatáról. A Nászfotó pl. ( de lehet PárFotó vagy VeledFotó, stb.) sokkal jobb, mert élettársi kapcsolatba készülők, avagy évfordulót ünneplők is szervezhetnek egy-egy közös kis ünnepet::))))

  2. Bognár László
    augusztus 19th, 2009 @ 09:38

    A múlt koszlott képviselői kifejezés tartalmát akartam megjeleníteni-közzéteni, ezért is írtam így.
    Először más kifejezések jutottak eszembe, de helyesebbnek véltem azokat nem leírni. Elvégre ez itt egy finom szakmai blog, nem az Index. De azért a koszlott múlt képviselői kifejezésig sem akarnék puhulni.

  3. Malvina
    augusztus 19th, 2009 @ 10:10

    Azért nem értek egyet, mert az ember nem önmagától koszlott, nem önmagától rossz , hanem valamiért, valami miatt. Jelesül egy koszlott múlt képviseletéért.

Leave a Reply