Keresőoptimalizálás, SEO blog | Internet marketing, SEO tanácsadó

Online marketing, SEO blog. A Bognár Stúdió – az Első Magyar SEO Verseny győztese. The winner of the first Hungarian SEO contest.

Blog, hálózat, online marketing, SEO – és az emberi viselkedés

A szófelhő ismerős fogalom a bloggerek számára. Számos blog margóján láthatunk ilyent – ennek a blognak a margóján is. És persze külön is létrehozhatunk szófelhőket, bármely blogról sőt bármely digitalizált szövegről a megfelelő szoftver alkalmazásával. A szófelhőt nem csak fogalmi tárgymutatónak (és így egyebek mellett a SEO-t is megkönnyítő eszköznek), hanem tulajdonképpen egy olyan bőbeszédű térképnek is felfoghatjuk, amely [...]

Amikor a rosszindulatra, mint termelő erőre támaszkodhatunk

Blogot író ember számára ismerős helyzet: hozzászóló jön, és vitázónak álcázva magát elhajlik minden érv elől, újabb és újabb pontokat, szavakat keres, amelyekbe beleköthet. Hamar kiderül tehát, hogy célja nem valamiféle szakmai vita, nem keres megoldási módokat, kompromisszumokat, hanem egyedüli célként a blog házigazdájának (esetleg másik látogatójának) “eszmei megsemmisítését” határozza meg. Az ilyen látogató persze név [...]

Antimarketing: a zseniális és a bunkóság találkozása Pécsett

Pécs, Terracina tér, 2009. augusztus 27-én este: a zsenialitás, vagyis a Kaszás-Katona duo játékának találkozása a székhordó-csörömpölő bunkósággal. *** Még antimarketing: Névnapi virág és az antimarketing Az igazi gerillamarketing

Játszani is engedd – örömfotózás

Akik azt gondolják, hogy egy-egy szakmát feltétlenül és csakis a gyilkos konkurenciaharc uralhat, annak minden velejárójával, a kiszorítás mesterfogásaitól a tőrbecsaláson át a gyűlölködésig - azoknak fogalma sincs a jövőről. Azok, bármilyen szép szavakat is sóhajtsanak bele a jövendőről a mikrofonokba - akkor is csak a múlt koszlott képviselői. (Erről, mármint a push és a pull korszak közötti különbségről, a [...]